11. rész: Pénzkérdés

Sziasztooook :) Nagyon szépen köszönöm a sok oldalmegtekintést. Legyetek rendszeres olvasók, és kövessétek mindig figyelemmel az eseményeket. A történet tovább bonyolódik :P

Jó olvasást hozzá :)

Nagyon ideges voltam, és a könnyeim is folyamatosan hullottak, mintha kint felhőszakadás lenne. Anyámról volt szó, akit nagyon szeretek. Aki felnevelt, aki mindenre megtanított. Egyszerűen nem hagyhatom cserben, főként így, hogy kórházba került. 

Végül összedobtam pár cuccot egy nagyobb táskába, és elfogadtam Márk segítségét. Petra is velünk tartott. Ragaszkodott hozzá, hogy mellettem legyen. 

- Nyugi, nem lesz nagy gond. Anyukád biztosan felépül. - nyugtatott Márk. Pontosítok, inkább csak próbált nyugtatni. 

- Márk, az anyámról van szó. Érted?

- Persze. Nem szeretném, hogy idegeskedj, amikor nem is tudunk semmi pontosat. 

- Az öcsém nagyon sírt, felfogod? Anyámnak szívinfarktusa volt. Tudod, te hogy milyen veszélyes az? Bele is halhatott volna. 

- Ezt mind megértem. 

- Tudod mit? Inkább koncentrálj útra, hátha hamarabb hazaérünk!

- Ne veszekedjetek már! - emelte meg a hangját a hátsó ülésen Petra. - A nagy bajban összetartóak az emberek, és nem széthúznak, mint egy csorda. 

- Sajnálom, ha nem érti, hogy anyámról van szó. - mondtam ki gúnyosan a szavakat Márkra nézve. 

- Képzeld, megértem. De inkább meg sem fogok szólalni, ha ezt szeretnéd. 

- Tökéletes lesz. - vágtam vissza. 

Nem akartam bántani Márkot. De ebben a helyzetben, kit lehetne megnyugtatni? 

- Komolyan mondom mindjárt kiszállok, ha nem hagyjátok abba! Beszélhetnénk értelmesebb témáról! Mondjuk mit szóltok Gergő álszentségéhez?

Petra barátnőm állandóan bele tudott célozni azokba a témákba, amiket utáltam. Amiről utáltam beszélni, és amikbe gyűlöltem belegondolni. 

- Tökéletes téma. - mondtam gúnyosan. - Egyértelmű színjáték. Átver mindenkit, akit tud. 

- Szerintem téged nem. 

- Petra, figyelj, rohadtul nincs kedvem beszélni arról az őrültről. Maradjon magának!

- Rendben. 

Amikor odaértünk a győri kórházhoz egyből berontottam az épületbe barátaimat hátrahagyván. 

- Hölgyem! Takács Annát keresném. Meg tudná mondani, hol van?

A recepciós nő keresgélt a számítógépén, majd felnézett:

- 2. emelet jobbra 210-es szoba. 

- Nagyon köszönöm. 

Felrohantam az emeleteken, majd megláttam apámat és az öcsémet. 

- Apu, öcsi! - kiabáltam, majd jó szorosan megöleltem őket. Láttam rajtuk, hogy nagyon szomorúak. 

- Mi történt? Hogy van anyu? - kérdeztem hirtelen az ölelésből kibontakozva. 

- Nem túl jól. - szomorkodott apu. 

Közben a barátaim is odaértek, akik üdvözölték családom tagjait. 

- Bemehetek hozzá?

- Persze, menj!

Benyitottam a szobába, és odamentem anyu ágyához. Anyám mozdulatlanul feküdt, infúzió csöve lógott ki a kezéből. Nagy nehezen észrevett. Leültem az ágya szélére és megfogtam a kezét. 

- Anyukám, hogy vagy?

- Zsófim, hazajöttél?

- Persze. Tudod, hogy ha rólad van szó, akkor bármikor. Anya, mi történt?

- Nem tudom. Egyszer csak elsötétedett előttem minden, megszédültem, és elájultam. A szívem nagyon elkezdett fájni. Nem tudom, mi történt kislányom. 

- Anyu, ne félj! Majd az orvosok meggyógyítanak. 

- Kicsim, félek. Az orvos azt mondta, hogy kell egy-két műtét, hogy helyreállítsanak. Ehhez viszont sok pénz kell. Egy magánklinikán sokkal gyorsabban el tudnák végezni, mint itt a kórházban. Szerinte csak ez segíthet. 

Ezen a ponton tényleg nagyon elszomorodtam. Nem voltunk az a gazdag család, hogy csak úgy egy csomó pénzt kiadjunk valamire, ami nem volt bekalkulálva a családi költségvetésbe. Erre nem voltunk felkészülve. 

- Anyukám, kitalálok valamit, ne aggódj!

- Rendben kicsim. Nagyon szeretlek. 

- Én is téged. 

Kimentem a szobából, és elkezdtem sírni. Az az átkozott pénz, az kellene, hogy anyám meggyógyuljon. Egyedül ez mentheti meg az életét. Ráadásul minél előbb végre kellene hajtani a műtétet. A kórházi várólista pedig eléggé hosszú. 

- Hogy van anyukád? - jött oda hozzám Márk, majd átölelt. 

- Rosszul. Eléggé rosszul. 

Leültünk a székekre, és csak zokogtam Márk vállába. Egyszerűen tehetetlennek éreztem magam. 

- Márk, anyán végre kellene hajtani 2 szívműtétet valószínű, viszont minél előbb. Szükség lenne sok pénzre, mert egy magánklinikán sokkal gyorsabban elvégeznék, mint itt. Honnan szedjek össze hirtelen annyi pénzt? 

- Sajnos nekem sincs félretéve sok. - nézett rám szomorúan. 

- Az a baj, hogy nem ismerek olyan embert, akinek lenne. 

Petra, aki végighallgatta Márkkal való beszélgetésemet sírni kezdett. 

- Ez olyan szomorú. - zokogta. 

- Ne sírj te is! - öleltem át a barátnőm. 

- Eszembe jutott valami. - csillant fel a szeme. 

-Mi? - néztem rá reménykedve. 

- Bár nem fogsz neki örülni, sőt...

- Petra, kérlek...

- Jó, szóval arra gondoltam, hogy Gergő tuti adna neked pénzt. 

- Ezt nem is akarom hallani, Petra. Elég rossz ötlet. 

- De ha csak ez a megoldás? Anyukád csak fontosabb, mint a harag, nem?

- Anyu mindennél fontosabb. 

- Akkor gondold át!

Márk hirtelen elkapta a kezem, és elrángatott a folyosó távolabbi végére. Majd leültünk két székre. 

- Figyelj, Petrának sajnos igaza van. Be kell látnod, hogy Gergő tuti adna neked pénzt. Anyukádnak pedig szüksége van rá. Egyszerűen életmentő lenne a pénz. 

- Tudom. De el tudod képzelni, mit kérne érte cserébe? Azt, hogy feküdjek le vele? Azt, hogy járjak vele? Egyik sem hangzik jól, valljuk be. 

- Nem tudom, mit kérne. Inkább bele sem merek gondolni. De én sajnos az üzletből nem vehetek ki pénzt. 

- Tudom, Márk. Jó, várj, felhívom itt Gergőt!

Gyorsan felmentem facebookra, és Gergő adatlapján ott volt a telefonszáma is. Gyorsan betárcsáztam, majd mély levegőt vettem, és rányomtam a hívásindító gombra. 

- Tessék, Sasvári Gergő. 

- Szia, Zsófi vagyok. 

- Oh, Zsófi szívem, mekkora meglepetés. Azt hittem utálsz, királylány. 

- Nem változott ezen ellenérzésem irányodba. Viszont szükségem lenne a segítségedre.

- A hülye szőke barátod nem tudja kielégíteni vágyaid? - mosolygott. 

- Meghallgatnál, hogy mi a gondom, vagy tegyem le? 

- Persze szívem szerelme, mesélj!

- Anya kórházban van. Szívinfarktusa volt. Az orvos szerint 2 szívműtétet végre kell hajtani, viszont minél előbb. Itt a kórházban hosszú a várólista, szóval magánklinikán kellene. Ehhez viszont sajnos sok pénzre lenne szükség. Anyámnak életmentő lenne. 

- Nagyon sajnálom, Zsófi. - váltott szomorú hangnemre. - Mennyi kellene?

- Még nem tudom. Tudsz kölcsönadni nekem, vagy nem?

- Tudok. Neked bármikor. 

- Gondolom, lesz valami következménye a dolognak. Úgy értem cserébe tuti kell tennem valamit. - mondtam gúnyosan. 

- Igazából egy kicsi dolgot kérnék tőled, viszont nekem rettenetesen sokat jelentene. Töltsünk együtt egy egész napot, és érezzük jól magunkat! Nyugodj meg, nem kell semmi perverz dologra gondolnod. 

- Rendben. - egyeztem bele. Csak anyám egészsége lebegett a lelki szemeim előtt. Anyám gyógyulása nem eshet áldozatul egy Gergővel való hosszabb randevúnak. 

- A napot majd kiválasztom. Most édesanyád mellett van a helyed. Viszont tudd rám számíthatsz. A szőke barátod meg ennyit ér. 

- Ne bántsd, kérlek!

- Jó, te viszont vigyázz magadra, királylány. 

- Kösz. Szia!

- Szia!

- Megadja a pénzt. - válaszoltam Márk kimondatlan kérdésére. - Cserébe majd egy napot el kell vele töltenem. 

- Gondoltam. - mondta szomorúan. - Most viszont menjünk, vissza, és közöld a jó hírt. 

Visszamentünk a családomhoz. 

- Képzeljétek, az egyik barátom segít. Pénzt fogunk kapni. 

- Tényleg? - ugrándozott öcsém örömében. 

- Kislányom, nem tetszik ez nekem. - mondta apa. - Megbízhatunk mi ebben a srácban?

- Persze, apukám. Bízz bennem!

- Rendben. 

Nagy örömmel tölt el, hogy Gergő megteszi ezt nekem. Ahogyan a barátnőim mondanák, ez bizonyítja, hogy irántam őszintén érez. 

10. rész: A baj nem jár egyedül

Sziasztok :) Újra folytatni fogom ezt a történetet. Remélem követni fogjátok ugyanúgy, mint eddig. Igyekszem gyakrabban írni bele, hogy nyáron legyen egy kis jó olvasmány is :) Remélem tetszeni fognak a részek, puszi Nektek :)

Jó olvasgatást :)

Majdnem leesett az állam, amikor Regina kimondta a nevet. Azt a bizonyos nevet, akit már régóta lelketlen embernek ítélek meg. Annak a srácnak a nevét, aki már régóta bizonygatja nekem, hogy megváltozott. 

- De Regina mi történt? Egyszerűen hogyan?

Regina sírni kezdett, fájó emlékek törtek benne felszínre. Talán a tegnap estére emlékezett így. 

- Tudod Zsófi, nekem már régóta tetszik...és hát...tegnap elmentem hozzá. Aztán mentek a dolgok a maguk útján. Majd közölte velem, hogy téged szeret, nekem esélyem nincs. Aztán elborult az agyam teljesen. Tudom, hogy nem szabadott volna, de mégis annyira fájt. 

- Drága Regi, én mondtam, hogy milyen ember. Hányszor hangsúlyoztam ki?

- Tudom, tudom. Te mindig figyelmeztettél. Annyira sajnálom, hogy nem hittem neked. 

- Jó, nyugodj meg! Elfelejted, aztán lesz más valaki. 

Amikor Márkkal kimentünk a kórteremből nagyon mérges voltam. Elöntött a méreg. Reginának nem szabadott volna ebbe a csapdába beleesnie. 

- Megoldódik ez is. - ölelt át Márk. 

- Egyszerűen meg tudnám ölni azt a szemetet. - kiáltottam inkább Márk vállába. 

- Tudom, de nem tehetünk semmit. Reginának kell egy kis idő, aztán jobb lesz. 

Amikor Petrának is elmeséltem, hogy mi történt, teljesen le volt döbbenve. Nem tudott ő sem semmit erről az egészről. 
- Ezt azért én sem gondoltam volna. - mondta Petra eléggé meglepődve. 
Amikor kiértünk a kórházból, elgondolkoztam. Hogyan lehet egy pasi ilyen? Kihasználta ezt a lányt. Az érzéseit, és mindenét. És még higgyem el neki, hogy megváltozott? Ezek után szóba sem fogok vele állni. 
Márk hazavitt engem és Petrát, és úgy döntött, hogy ott marad velünk éjszakára. 
- Egyszerűen nem is értem Regit, hogyan érezhet egy ilyen ember iránt? - kérdeztem csak így magamtól. 
- Drágám, az érzések nem válogatnak. Csak úgy jönnek maguktól. Ez egy belső hang, amire általában figyelni szoktak az emberek. Aztán gondolom elvakította a rózsaszín köd. - mondta Márk. 
- Tudom, de pont egy ilyennel? Jaj, Istenem, miért? - felnéztem az égre, amely persze nem kínált megoldást. 
Inkább bekapcsoltam a laptopomat, és felnéztem a facebookra, míg a többiek sorban elmentek lezuhanyozni. Gergőtől várt egy üzenet már:
" Mi történt, királylány? Ma eléggé gúnyosan viselkedtél, de majd kialszod. Szép álmokat. G."
Ez már tényleg kiborított. Ezt tette az egyik legjobb barátnőmmel, és nekiáll nekem jópofizni? Menjen a fenébe, de tényleg!
Bár nagyon nem akartam, muszáj volt neki visszaírnom:
" Te öntelt, idióta, figyelj, amit tegnap tettél megbocsájthatatlan. Nem is értem, mit strapálod magad. Jóéjt. "
Lezártam a laptopomat mérgemben. Persze ebben a szituációban elég egyértelmű volt a dühöm. Hiszen az egyik legjobb barátnőm fekszik a kórházban egy pasi miatt. 
- Mi a baj? - nézett rám Márk. 
- Nem lényeges. Inkább aludjunk, legyen már vége ennek a borzalmas napnak!
- Jó. Biztos el tudsz aludni egyedül? - kérdezte Márk aggódva. 
- Nem tudom, talán. 
- Ha gondolod szívesen idefekszek melléd. Persze ne értsd félre, csupán baráti alapon. 
- Rendben. Ártani nem árt. - vetettem rá egy félmosolyt. 
Márkot láttam a legmegértőbb, leghelyesebb, legrendesebb srácnak. Kiállt mellettem, ami nagy dolog volt. Az ember nem mindennap találkozik egy olyan helyzettel, hogy egy csaj barátnője teljesen leissza magát, és kórházban köt ki. Bár talán ez is azt mutatta, hogy Márk többet érez irántam barátságnál. Már teljesen össze voltam zavarodva. 
Végül együtt aludtunk el az ágyon. A Hold pedig fényesen ragyogott a sötét éjszakában. 

- Szép jó reggelt! - kiáltott be Márk az ajtón. 
- Szia! - tápászkodtam fel. - Hány óra van?
-8. De főztem neked kávét. 
- Úristen, lekéstem az első órám. - jutott egyből eszembe. 
- Nyugi, Petra bement leírja neked. - nyugtatott meg. - De kihűl a kávéd. 
- Köszönöm, nagyon rendes vagy. - mosolyogtam rá. Olyan édes volt, hogy még erre is gondolt. 
- Szívesen. 
- Regina nem hívott?
- Hagyott egy üzenetet, hogy menjünk be érte, hozzuk haza. 
- Akkor összekapom magam, és rohanjunk!
Gyorsan felkaptam magamra pár ruhát, és elindultunk Márk autójához, majd elindultunk a kórház felé. 
- A szüleid nem hívtad fel? 
- Anyámmal beszéltem. Mondtam, hogy egyik barátomnál aludtam. 
- Rendben. És ma nem kellene dolgoznod? 
- Zsófi, ne aggódj miattam! Most melletted kell lennem. Ott a helyem. 
- De te nem vagy a ...
Betolatott egy üres parkolóhelyre, majd a szemeimbe nézett. 
- De az szeretnék lenni. 
- Honnan tudtad, mit akarok mondani?
- Gondolom az jött volna, hogy nem vagyok a párod. 
- Igen. - mondtam határozottan. - De menjünk be a kórházba!
- Igen, tényleg. - zökkent vissza Márk a valóságba. Úgy éreztem teljesen el tudott veszni a barna szemeimben, én pedig az ő tengerkék szemeimben. Tökéletes volt az összhang. 
Amikor beléptünk a kórterembe Regina már felöltözve várt, és mosolyogva. 
- Regina, szívem, mi a helyzet? - ugrottam egyből a nyakába. 
- Megvagyok. Képzeld, tegnap este bejött hozzám egy tök helyes srác az egyik ügyeletes orvossal. Beszélgettem vele. Itt van gyakorlaton a kórházban egy orvos mellett. 
- Tökéletes, de menjünk haza! - invitáltam barátnőmet. 
- De Zsófi, benézhetek hozzá? Kérlek. 
- Na, jó, kapsz 5 percet. Mi addig megvárunk a főkapunál. 
- Rendben, sietek. - mosolygott. 
Márkkal leballagtunk a lépcsőkön a kapuhoz. 
- Azért mik vannak? - mosolygott. - Még a kórházban szed össze egy pasit. 
- Jól van. Bár egy rendes, értelmes srác lenne. 
- Gondolom olyan lehet. 
Regina hatalmas vigyorral jött ki hozzánk. Mintha nem is egy kórházban lett volna. 
- Mehetünk. - mondta hatalmas vigyorral. 
Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé. 
- És hogy hívják a jelöltet? Telefonszám? - érdeklődött Márk. 
- Szabolcs. Telefonszámot cseréltünk. Azt mondta, majd találkozunk. 
- Regi, nehogy beleéld magad teljesen a helyzetbe! 
- Ne rontsd el a kedvét! Örüljünk, hogy visszatér önmagához. - mondta Márk. 
Tovább nem is beszélgettünk. Nem szeretném, ha a barátnőm még egyszer nagyot csalódna. Legfőképpen pedig azt nem szeretném, hogy még egyszer ilyen butaságot csináljon magával. 
Amikor beálltunk a parkolóba, nem akartam hinni a szememnek. Gergőt láttam meg, amint a házunk előtt állt, karba tett kézzel. 
- Sziasztok. - köszönt felénk. 
Igazából senki sem köszönt neki vissza, ami érthető is volt. 
- Mit tettem?
- Te idióta, a kórházból jövünk miattad. Az Istenért, Gergő, nem tudod mit tettél? - üvöltöttem felé. 
- Értem, szóval Regináról van szó. Nem mondtam, hogy csináljon őrültséget, nem kényszerítettem rá. 
- De lefeküdtél vele, és kidobtad. Miért nem érted meg?
- Ez nem teljesen így volt.
- Jó, szálljál le rólunk, húzzál el innen! Nem akarunk téged látni. Szia!
Berohantunk a lépcsőházba, fel az emeletre, majd be a lakásunkba. Nagyon dühös voltam, fel tudtam volna pofozni ezt a srácot. Mégis mit képzel magáról?
- Nyugi, Zsófi, nem kell vele foglalkozni. - ölelt meg Regina. 
- Tudom, de nem viselem el. 
Gyorsan összedobtunk valami ebédet, közben pedig sokat nevettünk. Nagyon örültem. 
Miközben ebédeltünk, megcsörrent a telefonom. Az öcsém hívott. 
- Zsófi, haza kell jönnöd, anya kórházba került. - sírt a telefonba. 
- De mi történt? Roli, mondj valamit, kérlek!
- Kérlek, gyere le, ahogyan tudsz. Behozta a mentő a kórházba, valószínű kisebb szívinfarktust kapott. 
- Te jó ég, indulok. Nagyon sietni fogok. Apa ott van,ugye?
- Persze. Gyere!
- Rendben. Szia!
- Szia!
Egyszerűen sírva fakadtam. Anyám nagy bajban van, és muszáj látnom. Muszáj mellette lennem ebben a helyzetben. 
- Mi történt? - kérdezett Márk és Regina aggódva. 
- Anya.....kórházba került. 
- Leviszlek azonnal kocsival. - közölte Márk. - A fenébe, hogy a baj nem jár egyedül.