2. fejezet 6. rész

Sziasztoooook!
Köszönöm szépen a sok megtekintést. :) 
Továbbra is várom a kommenteket, üzeneteket, kritikákat is :)
Elhoztam Nektek a következő részt. 


Jó olvasást ! ;)



Egész délután Gergőn járt az eszem, aki még csak egy üzenetet sem küldött. Végül írtam Petrának, hogy találkozhatnánk, és beszélgethetnénk egy jót. 
Azt javasolta, hogy menjek át hozzá, és töltsük együtt a hétvégét tanulással. Nagyon jó ötletnek tűnt. 
Összepakoltam magamnak egy-két ruhát, telefont, laptopot, pár füzetet, és elindultam. 
Az eső úgy esett, mintha dézsából öntenék, de nem zavart. A kedvemet már így is elvették, az időjárás már nem tud rajta változtatni. 
A metrón egy aranyos kislány mosolygott rám, aki a babáját ölelgette. Visszamosolyogtam, legalább neki legyen jó a kedve. 
Felcsengettem a kapucsengőn, és felsiettem a 3. emeletre. Petra már várt. 
- Szia! - ugrott a nyakamba, és ölelgetett meg. 
- Szia! - viszonoztam nagy ölelését. 
- Egy kicsit szétszórtság van, de ne foglalkozz vele! - invitált befelé. 
Bementem a szobájába, és az egyik sarokba ledobáltam a kezemből a cuccaimat. 
- Örülök, hogy itt vagy. - mondta Petra, és leült az ágyára. 
- Valakivel muszáj már beszélgetnem. Nem bírom. - fakadtam ki neki. 
Odaültem mellé az ágyra, majd ajtónyitásra lettem figyelmes. 
A srác némán állt, engem nézett. 
- Hello! - jött be. - Bálint vagyok. 
- Szia! Kelemen Zsófia. 
- Ő az új albérlőtársam. - mosolygott Petra. 
- Beszállhatok a beszélgetésbe? - kérdezte a srác, majd leült az íróasztalnál lévő székre. 
Nagy barna szemeivel engem nézett, még idegen voltam neki. 
- Mi a gond, szívem? - nézett rám Petra. - Hallottam Reginával is összevesztél. 
- Nem bírom már elviselni. Teljesen megváltozott, mióta Szabi van neki. Egyszerűen elszállt a földtől. 
- Ezt észrevettem sajnos én is. Elég flegma stílusban beszél. 
- Engem bánt mostanában, ez a szórakozása. 
- És Gergő?
- Nem tudom. Néha nem tudok eligazodni rajta. Egyszer ő a legnagyobb szerelmes a világon, aztán meg hirtelen mégsem. Kiszámíthatatlan a viselkedése. 
- Szerintem szeret téged. - ölelt át Petra. 
- Valószínű, csak a helyzet túl bonyolult. Most is az apja vesz neki egy lakást, és egyik haverjával fog lakni. Megint velük fog foglalkozni már nap 24 órában. 
- Nyugi, Zsófi, szerintem nem is tragikus a helyzet. Jobb, mintha egy lánnyal lakna, nem?
- Annál tuti. 
- Na, látod. Minden csak felfogás kérdése. 
- De te nem tudod, milyen nehéz ezt megélni. Állandóan a híres család, meg az örökké tartó barátságok. 
- Veled mégse költözhetett volna össze. 
- Tudom, nem is akarnám. 
Megcsörrent a telefonom. Gergő hívott. 
- Bocsi, ezt felveszem. - néztem a 2 szobában tartózkodó emberre. - Szia, Gergő!
- Szia, merre vagy?
- Petránál. Miért?
- Csak kerestelek. Megvan a lakás. 
- Örülök neki. - húztam el a számat. 
- Ott leszek 15 perc múlva nálatok. Hello!
- Szia!
- Már megvan a lakás. - néztem Petrára csalódottan, amikor letettem a telefont az ágyra. 
- Nem akarok beleszólni, ne haragudj, - szólalt meg Bálint, végig hallgatva a teljesen gáz életemet - de ez most miért ekkora gond? Tulajdonképpen szeretitek egymást, meg minden happy. Miért kell túlbonyolítani? Ha a srácnak így jó, akkor el kell fogadni. 
- Csak nem ismered a srácot. - vágtam oda. 
Csendben ültünk, amikor a kapucsengő megszólalt. Petra nyitott ajtót, és én is kimentem mellé. 
Gergő gyorsan felfutott, jó kondiban van. 
- Sziasztok! - üdvözölt minket, majd megölelt. 
- Szerintem menjünk valahova beszélgetni. Itt láttam egy kávézót. 
- Jól van. 
Magamra kaptam a kabátomat, elköszöntem Petrától, és elindultam Gergő mellett. 
Leültünk egy asztalhoz. Én csak egy forró csokit kértem, ő pedig egy rendes kávét. Fáradtnak látszott. 
- Szóval kiválasztottátok a lakást. - törtem meg a csendet. 
- Igen. A Fehérvári úton van. 2 és fél szobás. 
- Akkor megnyugodhatsz. 
- Most miért vagy velem ilyen? Egy kicsit örülhetnél is. 
- Mert? Van rá okom? Majd be se mehetek a lakásba. Bocsi, akkor bemehetek, ha Robi nem lesz otthon, illetve egyik haverod sem akar átmenni hozzád. 
- Ez nem igaz, Zsófi. 
- Dehogynem, látom előre. 
- Csak te gondolkodsz ilyen negatívan. Szeretlek, érted? 
- Nem vagy tisztában a szó jelentésével. - néztem rá gúnyosan. 
Megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Márk neve villogott. 
- Szia, Márk! - vettem fel a telefont, Gergő reakcióit figyelve. 
- Szia, Zsófi! Hogy vagy?
- A körülményekhez képest jól vagyok. Örülök, hogy hívtál. 
Kihangosítottam egy kicsit a telefont. Azt akartam, hogy Gergő is hallja. 
- Csak rád gondoltam. Esetleg holnap találkozhatnánk, ha nem éppen a pasiddal lógsz. 
Gergő rám nézett elég dühösen. 
- Ő nem a pasim. - ejtettem ki a fájó szavakat. - Ő csak egy srác, aki szeret engem. 
- Okés, akkor holnap hívlak. Vigyázz magadra! Szia!
. Szia!
Letettem a telefont, belesüllyesztettem a zsebembe, és Gergőt néztem. Nagyon mérges volt. Igazából ezt is akartam elérni. 
- Ez mire volt jó? - kérdezte. 
- Nem vagy a pasim. Én csak az igazat mondtam Márknak. 
- És miért nem?
- Megkérdezted, hogy járnék-e veled? Esetleg barátnődként kezelsz? Meg se fogod a kezemet az utcán, nehogy valaki meglásson. 
- Téged ölelgetlek, téged csókollak, téged hívogatlak. Kell ennél több?
- Kellene. Te kellenél. 
Gyorsan felállt, fizetett, és elrángatott a kocsijához. Beültünk, és bekapcsolta a fűtést. 
Elindultunk, bár nem tudtam, hogy milyen irányba. Nem voltam Pesten olyan ismerős. 
- Most hova megyünk? - kérdeztem. 
- Majd meglátod. 
Leparkolt az autóval egy háztömbnél. 
- Gyere! - utasított. 
Lifttel mentünk, egészen a 7. emeletig. Elővette a kulcsát, és benyitott a lakásba. 
- Robi! - kiáltott. 
Elhozott magához. Ezek szerint bevállalta. 
Robi egy szobából jött elő álmosan. 
- Mi van, Geri? Átpakoltam már egy csomó cuccot. Megnézed?
- Majd meg. Zsófiát már ismered.
- Szia! - mosolygott. - Már találkoztam vele, nálatok. 
- Robi,  Zsófi a barátnőm. 
Gergő maga mellé rántott, én pedig csak mosolyogtam a srácra. Madarat lehetett volna velem fogatni. 
- Gratulálok. - fogta meg a kezemet Robi. 
- Köszönöm. 
Gergő bement a szobájába, és magamra hagyott. Robi mosolyogva méregetett. 
- Megmondom őszintén, nem hittem volna. - kezdte. - Tudod, ez a srác remek ember. Azt sejtettem, hogy egy lányért dobog a szíve. Még buliba sem jött el velem mostanában. 
- Tudom, hogy ez neked nehéz. Őt másképpen ismerik a barátai. 
- Én nem. Én Lillát is ismertem. Akkor láttam meg, hogy Geri mennyire tud szeretni. Nagyon sokat szenvedett utána. A hírnevet tartania kell, de belül egy csupaszív srác. Nekem elhiheted. 
- Tudom. - mosolyogtam. 
Gergő kifutott a szobából, és kézen ragadott. 
- Robika, mi most elmegyünk. Holnap jövök vissza. Ma éjjel otthon alszok. Összepakolok még pár táska cuccot, és jönni fogok. 
- Okés, jó legyél. Sziasztok!
- Hello, Robi!
- Szia! - köszöntem el. 
Még csak 18 óra volt, de megint az autóban ültünk. 
- Mit szólsz? - mosolygott rám. A fényben láttam csillogó barna szemeit. 
Bátorságot vettem, és én hajoltam oda hozzá, és csókoltam meg. 
- Kitettél magadért. - mosolyogtam. - Nem gondoltam volna. 
-  Nincsen kedved hazajönni velem? 
- Jó lesz nekem Petránál. Nem akarom a szüleidet zavarni. 
- Apám elutazott, miután megvettük a lakást. Valami üzleti út féleség. 
- Petránál vannak a cuccaim. 
- Akkor beugrunk értük. 
- Jó. 
Petra nagyon aranyos volt, és egyből megértett. Gratulált, és sok boldogságot kívánt. 
Amikor odaértünk Gergő házához, égett pár villany. Biztosan még az anyukája is ébren van. 
Ő vitte a cuccaimat fel az emeletre a szobájába. Rendes volt tőle. Én követtem. 
- Gergő, hazaértél? - hallottuk anyukája lépteit fel a lépcsőn. 
- Igen. 
Amikor benyitott, rajtam akadt meg a tekintete. 
- Szia, anyukám. - köszöntötte, majd két hatalmas puszit nyomott az arcára. 
- Csókolom, Zsófi vagyok! - léptem oda félve a nőhöz. 
- Szia! Anna. 
- Anyukám, csak neked merem egyenlőre elmondani, de Zsófi a barátnőm. 
A nő hatalmasat nézett. Először csak némán állt, majd mosoly futott végig az arcán. 
- Nagyon örülök. Remélem más lesz, mint Lilla. - kaptam meg első megjegyzését. 
- Anya, Zsófi nem olyan lány. Én tudom. 
- Jól van, gyerekek, lemegyek dobok össze egy könnyed vacsorát. 
- Rendben, majd megyünk. 
A nő kiment a szobából, mi pedig ott maradtunk kettesben. 
- Kicsit azért félek. - mondtam az ágyára ülve. 
- Nyugi, kicsim, itt vagyok. Anyám örült neked. 
- Persze. Csak összehasonlítgat az exeddel. 
- Csak engem félt. 
Szandra toppant be, aki értesülhetett a hírekről. Nagy örömmel ugrott először az én nyakamba, aztán Gergőébe. Őt imádtam a Sasvári családban a legjobban, persze csak Gergő után. 
- Nagyon gratulálok. Én tudom, hogy ti tökéletes pár vagytok, mint Angelina Jolie és Brad Pitt. Egyszerűen még az Isten is így akarta, és annyira...
- Nyugi már, hugi. - csitította Gergő mosolyogva. - Nem kell monológot zengeni. 
Lementünk vacsorázni a hatalmas étkezőbe. Leültünk 4-en az asztalhoz. Gergő anyukája igazán kitett magáért. Az asztalon müzli, tej, kakaó, felvágottak, sajtok foglaltak helyet. 
Kivételesen a müzlit választottam. 
- Te is ugyanarra a szakra jársz, mint Geri? - kérdezte Gergő anyukája, Anna, aki velem szemben ült.
 - Igen. 
- Az nagyon jó. És a szüleid?
- Én albérletben lakok itt. A szüleim pedig elváltak. Anyukámmal maradtam, és az öcsémmel. Közben lett egy nevelőapám is, akinek sokat köszönhetek. 
- És mit dolgoznak?
- A nevelőapámnak van egy műhelye Győrben, pár alkalmazottal, akikkel elég sok kocsit szerelnek. Ő a főnök. Anyám pedig gazdasági ügyintéző egy nagyvállalatnál. 
- Középosztály. - mondta ki Anna gúnyosan. 
- Anya, kérlek! Szeretném, ha nem bántanád meg, Zsófit. 
- Nem bántom. Apádnak inkább ne szólj egy szót se!
Befejeztem a müzli kanalazását, elment az étvágyam. 
- Anya, miért vagy ilyen?
- Gergőke, neked más élet való. 
- Elegem van ebből. - állt fel Gergő az asztaltól. - Nektek semmi, és senki nem elég jó. Nektek csak a pénz számít. Zsófi, egy aranyos, kedves lány, te pedig ilyen vagy vele. Jól tanul, dolgozni fog, és majd én is. Ebben nincsen kivetnivaló. 
Gergő megfogta a kezemet, és felhúzott az asztaltól. 
- Sasvári Gergő, ne merészelj elmenni az asztaltól! - kiáltott rá az anyja, de Gergőt nem érdekelte. 
- Tudod mit, anya? Én szeretem ezt a lányt, és nem hagyom, hogy sértegesd. 
- Csak féltelek, kisfiam. Lilla is otthagyott. 
- Anyám, nem akarok veled vitatkozni. Fáradt vagyok már. Lillát felejtsd el, ezer éve történt! Zsófi teljesen más. Persze, ha megismernéd, megtudnád. De tudod mit? Kérdezd meg a lányodat, Szandrát, hogy mit gondol a barátnőmről. Jó éjszakát!
Felmentünk a szobájába. Nagyon mérges volt. Leült mellém az ágyra, és rám nézett. 
- Ne haragudj, kicsim! - puszilta meg az arcomat. 
- Már felkészítettél, hogy nehéz lesz. Köszönöm, hogy kiálltál értem. 
- Szeretlek. - mondta a szemeimbe, amit már teljesen el is hittem neki. 

2. fejezet 5. rész

Sziasztooooooook!
Egy újabb résszel jövök. Remélem tetszeni fog. :)
Várom a kommenteket, kritikákat, stb. :)
Köszönök szépen minden feliratkozást, és kattintást. ;)

Jó olvasást!




Azt hittem, hogy valóban ilyen könnyen mehet minden. Azt hittem, hogy végre egyszer tényleg ráveszi magát egy közös programra. 1-2 óra elteltével viszont rá kell eszmélnem, hogy Sasvári Gergőbe vagyok szerelmes, akivel semmi sem olyan egyszerű, mint másokkal. 
Amikor kiléptem a fürdőszobából illatosan, beszárított hajjal, csinos ruhában, és bementem a szobámba, az ágyon Gergőt láttam meg, aki éppen a laptopomon internetezett. 
- Te meg mit csinálsz? - néztem rá. 
- Nagyon szép vagy. - mosolygott, és letette a gépemet az ágyra az öléből. 
- Köszönöm. - pirultam el. - A kérdés változatlan viszont. - böktem meg a mellkasát, mielőtt hozzámért volna. 
- Csak beszéltem Robival. 
- Nem hinném, hogy ennyi az egész. 
- Mi lenne, ha mégis itt maradnánk? Nincs kedvem sok ember közé vegyülni, és nyomorogni egy discoban a sok piás között. 
- Bezzeg, ha a haverjaid hívnának, más lenne a szituáció. - kaptam fel a vizet, szerintem jogosan. - Tudod mit? Te maradj csak itt, én elmegyek. 
- Ne haragudj!
- Nem érdekel. 
Magamra vettem a kabátomat, a táskámba raktam a telefonomat, és már mentem is. Nagyon ideges lettem. Szép esténk lehetett volna. 
Gergő már a metró végállomáson ért el. 
- Most mi a baj? - fogta meg a kezemet. - Ne legyél ilyen!
- Még megkérdezed, hogy mi a baj? Gergő, te normális vagy? 
- Nem mentünk el a discoba, és? Találhatunk másik programot is. 
- Csak oda ne menjünk, ahol a haverjaiddal is összefuthatsz, igaz? 
- Nem akarok velük találkozni. 
- Pontosítok, nem akarod, hogy velem lássanak. Megyek egyedül, nem kell, hogy gyere!
Befutottam a metrószerelvénybe, és leültem. Elővettem a telefonomat, és írtam egy SMS-t Petrának, abban a reményben, hogy ő biztosan ott van a buliban. 
Gergő odafutott hozzám, és leült a mellettem lévő ülésre. 
- Nem kell jönnöd, hiszen nem is akarsz. 
- Elmegyünk máshova, jó? Annyi hely van nyitva péntek este. 
- A barátaimmal szeretnék lenni. Azokkal az emberekkel, akik tényleg szeretnek, nem csak azt mondják. 
- Én sem csak mondom neked, hanem így is érzek. 
- Ez nem igaz. Az egyedüli, aki szeret valakit, az én vagyok. Mégpedig téged. - mondtam a szemeibe, majd gyorsan leszálltam. Folytak a könnyek az arcomon. Csak abban reménykedtem, hogy mivel sötét van, nem látja senki sem a valószínűleg már szétfolyt sminkem. 
Nem is tudom, mikor mondtam utoljára meg valakinek, hogy szeretem. Elég régen volt már, hogy fiúnak ilyet mondtam. 
Amikor odaértem a szórakozóhelyhez, láttam, hogy hatalmas tömeg van. Leültem a bejárat mellett a hideg kőre, és a telefonomat fogtam a kezemben, hátha Petra visszaír. 
Ha meglátná anyám, hogy itt ülök egyedül egy október közepén lévő péntek estén sírva, szerintem egyből hazaparancsolna, és elmondana mindenféle beszédet a lázadó tinikről. 
Mosolyra húzódott kicsit a szám, amikor anyukámra gondoltam. Most tuti fejmosást tartana. Mintha csak hallanám: Miért egy ilyen alak kell neked? Miért teszed tönkre magadat egy ilyen fiúért? Megéri ez neked?
Ahogyan bámultam az utcát, egyszer csak egy szőke fiú lépett elém. 
- Zsófi, te mit csinálsz itt? 
- Szia, Márk!
Megfogta a kezeimet, és felhúzott a talajról. 
Haja elől fel volt zselézve, tökéletesen állt neki. 
- Mi a baj? - emelte fel a fejemet a kezével. 
- Semmi. - válaszoltam a vállaimat rángatva. 
- Nekem elmondhatod. - bíztatott. 
- Gergő nem jött el velem, mégsem. 
- Már megint az a barom. - kiáltotta. 
- De én szeretem őt. - zokogtam. - A fenébe a hülye szívemmel. Ki kellene tépni a helyéről. 
- Dehogyis. - ölelt magához Márk. - Ne aggódj! 
Amikor kibontakoztam az ölelésből, letöröltem a könnyeimet. 
- Most elmegyek. 
- Zsófi, nem hagyhatlak egyedül. És ha valami baj lesz?
- Velem? Nem hinném. 
- Itt fut a szerelmed. - mutatott Márk az utca másik vége felé. 
Gergő futott egészen idáig. 
- Vigyázz magadra! - puszilta meg Márk az arcomat, és bement a buliba. 
- Jó edzés volt. - mosolygott Gergő az arcomba, amikor odaért hozzám. 
- Nem vagyok vicces kedvemben. 
- Ne haragudj, kicsim! - ölelt meg.
- Miért van az, hogy bármit csinálsz, én mindent megbocsátok? Miért van az, hogy akárhányszor megbántasz, vagy megalázol, elviselem?
- Mert szeretsz, ahogyan én is téged. 
- Ez nem igaz. Te nem szeretsz annyira. 
- Gyere! - húzott magával. 
Odamentünk a kocsijához, és beszálltunk. 
- És most mi lesz?
- Hazamegyünk. 
- Pontosabban engem vigyél haza, te pedig menj, ahova akarsz!
- Melletted szeretnék lenni. 
- Nem hinném. 
Az úton nem sokat beszélgettünk. Már fáradt voltam, és amúgy sem volt kedvem Gergőt hallgatni. A sok magyarázkodás kiborít. Miért nem lehet egyszerű az ember élete? 
Amikor felfutottam a lakáshoz, kinyitottam az ajtót, és villanyt kapcsoltam. Gergő követett. 
A konyhába benézvén Reginát, és Szabit pillantottam meg, akik már  a konyhapulton nyalták-falták egymást. 
- Jó estét! - köszöntem hangosan, mire szétrebbentek. 
Reginán nem volt blúz, Szabin pedig ing. Belelendültek a dolgokba. 
- Hello! Azt hittem, nem jössz haza. - lepődött meg a lány. 
- Nem zavarok. - mondtam gúnyosan, majd bementem a szobámba, és ledőltem az ágyamra. 
Gergő becsukta az ajtót, és leült. 
- Nem akarsz hazamenni? - kérdeztem felé fordulva. 
- Nem hagylak itt. 
- Nyugodtan itthagyhatsz. Nem lesz semmi bajom. Maximum mindjárt megeszek a hűtőből egy tábla csokit. Azt mondják, szerelmi bánat ellen tökéletes. 
Gergő szó nélkül felállt, és kiment. Azt hittem, hazamegy, de megláttam a kezében az említett édességet. Epres Milka a kedvencem. 
- Tessék! - nyújtotta nekem. - Ha már én nem tudok enyhíteni a szomorúságodon. 
Kibontottam, és elkezdtem enni. Közben őt néztem. 
- És szerinted, hogyan mutatnál be a szüleidnek? Figyeljetek, itt egy csaj, akivel tudom, hogy nem akarjátok, hogy együtt legyek, de szeretem. Bocsi anya, apa, de ez van?
- Most hogy jöttek ide? - fordult felém Gergő, és én is felültem az ágyon, hogy a fejünk egy magasságban legyen. 
- Egyszer csak megtudnák, nem? 
- De, biztosan. 
- És akkor mi lesz?
- Tudod, anyám elég elfogadó nő. Nagyon kedves, és aranyos. Olyan, mint Szandra. - mosolygott. - Apámmal már sokkal nagyobb a gond. Ő a legjobbat akarja, és azt, hogy jó életünk legyen. Kemény férfi a javából. 
- Tehát anyukád szeretne, apukád pedig levenné a fejemet?
Mindketten nevettünk, belegondolva a helyzetbe. 
- Nem ennyire tragikus. De ő biztosan párszor bántana téged. 
- Miért?
- Mert nem vagy gazdag körből való, hanem középosztályból. 
- Ezzel nem tud bántani. Nekünk is van pénzünk, és majd én is dolgozni fogok. Szóval gyarapodni fog a kassza. 
- Tudom. És te hogyan mutatnál be? Itt egy srác, aki sokszor bánt, és flegma velem, imádja a barátait? 
- Lehet. 
Egymás szemeibe mélyedtünk. A gyönyörű barna szempár szépen csillogott. 
Megcsókolt. Nagyon jó volt így az egész. 
Hamar elaludtam a karjaiban. Végre egy jól sikerült éjszaka. 

                                           ********

9 óra körül ébredtem meg. Magamra néztem, és rájöttem, hogy ruhában aludtam el. Már megint. 
A mellettem lévő Gergőre néztem, akin már nem volt felső. Mikor vetkőzött le? Tudtommal ő is teljes öltözetében aludt el. 
Nem akartam felébreszteni, ezért kiosontam a fürdőszobába. Letusoltam, lemostam a sminkemet, és újat kentem, kifésültem a hajamat, és felvettem egy piros felsőt, hozzá egy fekete nadrággal. 
Amikor beléptem a szobámba, ő már felébredt. 
- Királylány, itt hagytál. - mosolygott, majd a karjaiba fogott, és az ölébe ültetett. 
- Nem akartalak felkelteni. 
- Pedig megtehetted volna. 
- Miért vagy ing nélkül?
- Csak melegem volt éjjel, és levettem. - mosolygott. - Remélem nem gond. 
- Nem zavar. - feleltem elpirulva. 
Puszit nyomott az arcomra, és letett az ágyra. 
Ránézett a telefonjára, ahol valószínűleg várta pár üzenet, mert sokat nyomkodta. 
- Most viszont el kell mennem. 
- Hazamész? - kérdeztem szomorúan. 
- Igen, utána konditerembe Robival, aztán nem tudom. 
- Találkozunk valamikor?
- Reményeim szerint igen. - mosolygott, majd megcsókolt. 
Felvette gyorsan az ingét, és elment. Egyedül maradtam megint, viszont sokkal boldogabban. Valami talán mégis kezd alakulni közöttünk. 
Elővettem a marketing jegyzeteimet tanulás céljából, amikor Regina nyitott be. 
- Hello, szerelmes lány! - mosolygott. 
- Szia!
- Ne haragudj a tegnapi miatt! - ült le velem szemben az ágy végében. 
- Felejtsük el! Amúgy is ketten lakunk itt. Azt csinálsz, amit akarsz. 
- Jól van, ha így gondolod. És mi a helyzet Gerikével?
- Ne nevezd így! - sértődtem meg. 
- Szóval? - kacsintott. 
- Megvagyunk. 
- Ennyi? Megvagyunk? 
- Figyelj, Regina, már bocsi, de én sem kérdezem meg, hogy Szabikával mi történt a konyhapulton. Engem is békén lehet hagyni. Mostanában csak szekálódni tudsz. 
- Te meg olyan titokzatos vagy. Régebben mindent elmondtál. 
- Állandóan kigúnyolsz, nem veszed észre? Azért, mert neked van egy szerinted töéletes pasid, attól még nem kellene rajtam nevetned. 
- El lehet költözni, ha valami nem tetszik. - ugrott fel az ágyról. - Hello!
Becsapta maga mögött az ajtót. Elegem volt az egyik legjobb barátnőmből. Elvette az eszét a rózsaszín köd. Olyan nagyképű lett, hogy lassan az ajtón sem fog beférni. 
 Már dél volt, amikor tele lett a fejem a marketinggel. Sok fogalom, ábra, és felsorolás. 
Azon gondolkoztam, hogy ebédet kellene magamnak főzni, vagy rendelni, amikor csengetést hallottam kintről. 
Regina nyitott ajtót. 
- Hello, Gerike! - hallottam gúnyos üdvözlését. - Menj, a kis drágád már vár!
- Fejezd ezt be, Regina! Jobb lesz, ha a saját dolgaiddal törődsz. 
- Oh, a szerelmesek. Vagy nem is azok?
Gergő belépett a szobámba, és egy szatyor volt a kezében. 
- Szia! - lépett oda hozzám, és megcsókolt. 
- Szia! Te erre?
- Gondoltam, beugrok. Hoztam ebédet is. 
- Tényleg? - lelkesedtem. 
- Igen, és egy hírt is. 
Ez már nem tetszett. Valami rosszat sejtettem a háttérben. 
Leült mellém az ágyra, és megfogta a kezeimet. 
- Elköltözök otthonról. 
- Ez most valami vicc? De miért, hogyan?
- Apám akarja. Önállósodnom kell, és élni a saját életemet is. Azt akarja, hogy majd az ő nyomdokaiba lépjek. 
- Sejtettem. 
- Kicsim, ez jó lesz, hidd el! 
- És egyedül leszel?
- Nem, Robival. 
- És mégis mikor, vagy hogyan?
- Ma megyünk kiválasztani a lakást. Apám veszi meg nekem, Robi meg fizet nekem egy keveset, mert ott lakik. 
- Jó neked. 
- Zsófi, azt hittem, örülni fogsz. 
- Nem is tudom. A haverokkal leszel megint, ráadásul az egyikkel együtt is fogtok lakni. 
- Ne aggódj! Megoldódik minden. 
- Jó. 
Miközben ebédeltünk, nem tudtam elterelni a gondolataimat Gergő költözéséről. 
- Remélem közelebb leszel hozzám. - mondtam neki mosolyogva. 
- Igazából egy-két lakás van a belvárosban, meg Kelenföldön is. Mondjuk nekem mindegy, mert autóval gyorsan odaérek bárhova. 
- Jó. 
Miután elment Gergő, rossz érzéseim voltak. Azok a bizonyos női megérzések.