Jó olvasgatást :)
Majdnem leesett az állam, amikor Regina kimondta a nevet. Azt a bizonyos nevet, akit már régóta lelketlen embernek ítélek meg. Annak a srácnak a nevét, aki már régóta bizonygatja nekem, hogy megváltozott.
- De Regina mi történt? Egyszerűen hogyan?
Regina sírni kezdett, fájó emlékek törtek benne felszínre. Talán a tegnap estére emlékezett így.
- Tudod Zsófi, nekem már régóta tetszik...és hát...tegnap elmentem hozzá. Aztán mentek a dolgok a maguk útján. Majd közölte velem, hogy téged szeret, nekem esélyem nincs. Aztán elborult az agyam teljesen. Tudom, hogy nem szabadott volna, de mégis annyira fájt.
- Drága Regi, én mondtam, hogy milyen ember. Hányszor hangsúlyoztam ki?
- Tudom, tudom. Te mindig figyelmeztettél. Annyira sajnálom, hogy nem hittem neked.
- Jó, nyugodj meg! Elfelejted, aztán lesz más valaki.
Amikor Márkkal kimentünk a kórteremből nagyon mérges voltam. Elöntött a méreg. Reginának nem szabadott volna ebbe a csapdába beleesnie.
- Megoldódik ez is. - ölelt át Márk.
- Egyszerűen meg tudnám ölni azt a szemetet. - kiáltottam inkább Márk vállába.
- Tudom, de nem tehetünk semmit. Reginának kell egy kis idő, aztán jobb lesz.
Amikor Petrának is elmeséltem, hogy mi történt, teljesen le volt döbbenve. Nem tudott ő sem semmit erről az egészről.
- Ezt azért én sem gondoltam volna. - mondta Petra eléggé meglepődve.
Amikor kiértünk a kórházból, elgondolkoztam. Hogyan lehet egy pasi ilyen? Kihasználta ezt a lányt. Az érzéseit, és mindenét. És még higgyem el neki, hogy megváltozott? Ezek után szóba sem fogok vele állni.
Márk hazavitt engem és Petrát, és úgy döntött, hogy ott marad velünk éjszakára.
- Egyszerűen nem is értem Regit, hogyan érezhet egy ilyen ember iránt? - kérdeztem csak így magamtól.
- Drágám, az érzések nem válogatnak. Csak úgy jönnek maguktól. Ez egy belső hang, amire általában figyelni szoktak az emberek. Aztán gondolom elvakította a rózsaszín köd. - mondta Márk.
- Tudom, de pont egy ilyennel? Jaj, Istenem, miért? - felnéztem az égre, amely persze nem kínált megoldást.
Inkább bekapcsoltam a laptopomat, és felnéztem a facebookra, míg a többiek sorban elmentek lezuhanyozni. Gergőtől várt egy üzenet már:
" Mi történt, királylány? Ma eléggé gúnyosan viselkedtél, de majd kialszod. Szép álmokat. G."
Ez már tényleg kiborított. Ezt tette az egyik legjobb barátnőmmel, és nekiáll nekem jópofizni? Menjen a fenébe, de tényleg!
Bár nagyon nem akartam, muszáj volt neki visszaírnom:
" Te öntelt, idióta, figyelj, amit tegnap tettél megbocsájthatatlan. Nem is értem, mit strapálod magad. Jóéjt. "
Lezártam a laptopomat mérgemben. Persze ebben a szituációban elég egyértelmű volt a dühöm. Hiszen az egyik legjobb barátnőm fekszik a kórházban egy pasi miatt.
- Mi a baj? - nézett rám Márk.
- Nem lényeges. Inkább aludjunk, legyen már vége ennek a borzalmas napnak!
- Jó. Biztos el tudsz aludni egyedül? - kérdezte Márk aggódva.
- Nem tudom, talán.
- Ha gondolod szívesen idefekszek melléd. Persze ne értsd félre, csupán baráti alapon.
- Rendben. Ártani nem árt. - vetettem rá egy félmosolyt.
Márkot láttam a legmegértőbb, leghelyesebb, legrendesebb srácnak. Kiállt mellettem, ami nagy dolog volt. Az ember nem mindennap találkozik egy olyan helyzettel, hogy egy csaj barátnője teljesen leissza magát, és kórházban köt ki. Bár talán ez is azt mutatta, hogy Márk többet érez irántam barátságnál. Már teljesen össze voltam zavarodva.
Végül együtt aludtunk el az ágyon. A Hold pedig fényesen ragyogott a sötét éjszakában.
- Szép jó reggelt! - kiáltott be Márk az ajtón.
- Szia! - tápászkodtam fel. - Hány óra van?
-8. De főztem neked kávét.
- Úristen, lekéstem az első órám. - jutott egyből eszembe.
- Nyugi, Petra bement leírja neked. - nyugtatott meg. - De kihűl a kávéd.
- Köszönöm, nagyon rendes vagy. - mosolyogtam rá. Olyan édes volt, hogy még erre is gondolt.
- Szívesen.
- Regina nem hívott?
- Hagyott egy üzenetet, hogy menjünk be érte, hozzuk haza.
- Akkor összekapom magam, és rohanjunk!
Gyorsan felkaptam magamra pár ruhát, és elindultunk Márk autójához, majd elindultunk a kórház felé.
- A szüleid nem hívtad fel?
- Anyámmal beszéltem. Mondtam, hogy egyik barátomnál aludtam.
- Rendben. És ma nem kellene dolgoznod?
- Zsófi, ne aggódj miattam! Most melletted kell lennem. Ott a helyem.
- De te nem vagy a ...
Betolatott egy üres parkolóhelyre, majd a szemeimbe nézett.
- De az szeretnék lenni.
- Honnan tudtad, mit akarok mondani?
- Gondolom az jött volna, hogy nem vagyok a párod.
- Igen. - mondtam határozottan. - De menjünk be a kórházba!
- Igen, tényleg. - zökkent vissza Márk a valóságba. Úgy éreztem teljesen el tudott veszni a barna szemeimben, én pedig az ő tengerkék szemeimben. Tökéletes volt az összhang.
Amikor beléptünk a kórterembe Regina már felöltözve várt, és mosolyogva.
- Regina, szívem, mi a helyzet? - ugrottam egyből a nyakába.
- Megvagyok. Képzeld, tegnap este bejött hozzám egy tök helyes srác az egyik ügyeletes orvossal. Beszélgettem vele. Itt van gyakorlaton a kórházban egy orvos mellett.
- Tökéletes, de menjünk haza! - invitáltam barátnőmet.
- De Zsófi, benézhetek hozzá? Kérlek.
- Na, jó, kapsz 5 percet. Mi addig megvárunk a főkapunál.
- Rendben, sietek. - mosolygott.
Márkkal leballagtunk a lépcsőkön a kapuhoz.
- Azért mik vannak? - mosolygott. - Még a kórházban szed össze egy pasit.
- Jól van. Bár egy rendes, értelmes srác lenne.
- Gondolom olyan lehet.
Regina hatalmas vigyorral jött ki hozzánk. Mintha nem is egy kórházban lett volna.
- Mehetünk. - mondta hatalmas vigyorral.
Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.
- És hogy hívják a jelöltet? Telefonszám? - érdeklődött Márk.
- Szabolcs. Telefonszámot cseréltünk. Azt mondta, majd találkozunk.
- Regi, nehogy beleéld magad teljesen a helyzetbe!
- Ne rontsd el a kedvét! Örüljünk, hogy visszatér önmagához. - mondta Márk.
Tovább nem is beszélgettünk. Nem szeretném, ha a barátnőm még egyszer nagyot csalódna. Legfőképpen pedig azt nem szeretném, hogy még egyszer ilyen butaságot csináljon magával.
Amikor beálltunk a parkolóba, nem akartam hinni a szememnek. Gergőt láttam meg, amint a házunk előtt állt, karba tett kézzel.
- Sziasztok. - köszönt felénk.
Igazából senki sem köszönt neki vissza, ami érthető is volt.
- Mit tettem?
- Te idióta, a kórházból jövünk miattad. Az Istenért, Gergő, nem tudod mit tettél? - üvöltöttem felé.
- Értem, szóval Regináról van szó. Nem mondtam, hogy csináljon őrültséget, nem kényszerítettem rá.
- De lefeküdtél vele, és kidobtad. Miért nem érted meg?
- Ez nem teljesen így volt.
- Jó, szálljál le rólunk, húzzál el innen! Nem akarunk téged látni. Szia!
Berohantunk a lépcsőházba, fel az emeletre, majd be a lakásunkba. Nagyon dühös voltam, fel tudtam volna pofozni ezt a srácot. Mégis mit képzel magáról?
- Nyugi, Zsófi, nem kell vele foglalkozni. - ölelt meg Regina.
- Tudom, de nem viselem el.
Gyorsan összedobtunk valami ebédet, közben pedig sokat nevettünk. Nagyon örültem.
Miközben ebédeltünk, megcsörrent a telefonom. Az öcsém hívott.
- Zsófi, haza kell jönnöd, anya kórházba került. - sírt a telefonba.
- De mi történt? Roli, mondj valamit, kérlek!
- Kérlek, gyere le, ahogyan tudsz. Behozta a mentő a kórházba, valószínű kisebb szívinfarktust kapott.
- Te jó ég, indulok. Nagyon sietni fogok. Apa ott van,ugye?
- Persze. Gyere!
- Rendben. Szia!
- Szia!
Egyszerűen sírva fakadtam. Anyám nagy bajban van, és muszáj látnom. Muszáj mellette lennem ebben a helyzetben.
- Mi történt? - kérdezett Márk és Regina aggódva.
- Anya.....kórházba került.
- Leviszlek azonnal kocsival. - közölte Márk. - A fenébe, hogy a baj nem jár egyedül.
- Ezt azért én sem gondoltam volna. - mondta Petra eléggé meglepődve.
Amikor kiértünk a kórházból, elgondolkoztam. Hogyan lehet egy pasi ilyen? Kihasználta ezt a lányt. Az érzéseit, és mindenét. És még higgyem el neki, hogy megváltozott? Ezek után szóba sem fogok vele állni.
Márk hazavitt engem és Petrát, és úgy döntött, hogy ott marad velünk éjszakára.
- Egyszerűen nem is értem Regit, hogyan érezhet egy ilyen ember iránt? - kérdeztem csak így magamtól.
- Drágám, az érzések nem válogatnak. Csak úgy jönnek maguktól. Ez egy belső hang, amire általában figyelni szoktak az emberek. Aztán gondolom elvakította a rózsaszín köd. - mondta Márk.
- Tudom, de pont egy ilyennel? Jaj, Istenem, miért? - felnéztem az égre, amely persze nem kínált megoldást.
Inkább bekapcsoltam a laptopomat, és felnéztem a facebookra, míg a többiek sorban elmentek lezuhanyozni. Gergőtől várt egy üzenet már:
" Mi történt, királylány? Ma eléggé gúnyosan viselkedtél, de majd kialszod. Szép álmokat. G."
Ez már tényleg kiborított. Ezt tette az egyik legjobb barátnőmmel, és nekiáll nekem jópofizni? Menjen a fenébe, de tényleg!
Bár nagyon nem akartam, muszáj volt neki visszaírnom:
" Te öntelt, idióta, figyelj, amit tegnap tettél megbocsájthatatlan. Nem is értem, mit strapálod magad. Jóéjt. "
Lezártam a laptopomat mérgemben. Persze ebben a szituációban elég egyértelmű volt a dühöm. Hiszen az egyik legjobb barátnőm fekszik a kórházban egy pasi miatt.
- Mi a baj? - nézett rám Márk.
- Nem lényeges. Inkább aludjunk, legyen már vége ennek a borzalmas napnak!
- Jó. Biztos el tudsz aludni egyedül? - kérdezte Márk aggódva.
- Nem tudom, talán.
- Ha gondolod szívesen idefekszek melléd. Persze ne értsd félre, csupán baráti alapon.
- Rendben. Ártani nem árt. - vetettem rá egy félmosolyt.
Márkot láttam a legmegértőbb, leghelyesebb, legrendesebb srácnak. Kiállt mellettem, ami nagy dolog volt. Az ember nem mindennap találkozik egy olyan helyzettel, hogy egy csaj barátnője teljesen leissza magát, és kórházban köt ki. Bár talán ez is azt mutatta, hogy Márk többet érez irántam barátságnál. Már teljesen össze voltam zavarodva.
Végül együtt aludtunk el az ágyon. A Hold pedig fényesen ragyogott a sötét éjszakában.
- Szép jó reggelt! - kiáltott be Márk az ajtón.
- Szia! - tápászkodtam fel. - Hány óra van?
-8. De főztem neked kávét.
- Úristen, lekéstem az első órám. - jutott egyből eszembe.
- Nyugi, Petra bement leírja neked. - nyugtatott meg. - De kihűl a kávéd.
- Köszönöm, nagyon rendes vagy. - mosolyogtam rá. Olyan édes volt, hogy még erre is gondolt.
- Szívesen.
- Regina nem hívott?
- Hagyott egy üzenetet, hogy menjünk be érte, hozzuk haza.
- Akkor összekapom magam, és rohanjunk!
Gyorsan felkaptam magamra pár ruhát, és elindultunk Márk autójához, majd elindultunk a kórház felé.
- A szüleid nem hívtad fel?
- Anyámmal beszéltem. Mondtam, hogy egyik barátomnál aludtam.
- Rendben. És ma nem kellene dolgoznod?
- Zsófi, ne aggódj miattam! Most melletted kell lennem. Ott a helyem.
- De te nem vagy a ...
Betolatott egy üres parkolóhelyre, majd a szemeimbe nézett.
- De az szeretnék lenni.
- Honnan tudtad, mit akarok mondani?
- Gondolom az jött volna, hogy nem vagyok a párod.
- Igen. - mondtam határozottan. - De menjünk be a kórházba!
- Igen, tényleg. - zökkent vissza Márk a valóságba. Úgy éreztem teljesen el tudott veszni a barna szemeimben, én pedig az ő tengerkék szemeimben. Tökéletes volt az összhang.
Amikor beléptünk a kórterembe Regina már felöltözve várt, és mosolyogva.
- Regina, szívem, mi a helyzet? - ugrottam egyből a nyakába.
- Megvagyok. Képzeld, tegnap este bejött hozzám egy tök helyes srác az egyik ügyeletes orvossal. Beszélgettem vele. Itt van gyakorlaton a kórházban egy orvos mellett.
- Tökéletes, de menjünk haza! - invitáltam barátnőmet.
- De Zsófi, benézhetek hozzá? Kérlek.
- Na, jó, kapsz 5 percet. Mi addig megvárunk a főkapunál.
- Rendben, sietek. - mosolygott.
Márkkal leballagtunk a lépcsőkön a kapuhoz.
- Azért mik vannak? - mosolygott. - Még a kórházban szed össze egy pasit.
- Jól van. Bár egy rendes, értelmes srác lenne.
- Gondolom olyan lehet.
Regina hatalmas vigyorral jött ki hozzánk. Mintha nem is egy kórházban lett volna.
- Mehetünk. - mondta hatalmas vigyorral.
Beszálltunk a kocsiba, és elindultunk hazafelé.
- És hogy hívják a jelöltet? Telefonszám? - érdeklődött Márk.
- Szabolcs. Telefonszámot cseréltünk. Azt mondta, majd találkozunk.
- Regi, nehogy beleéld magad teljesen a helyzetbe!
- Ne rontsd el a kedvét! Örüljünk, hogy visszatér önmagához. - mondta Márk.
Tovább nem is beszélgettünk. Nem szeretném, ha a barátnőm még egyszer nagyot csalódna. Legfőképpen pedig azt nem szeretném, hogy még egyszer ilyen butaságot csináljon magával.
Amikor beálltunk a parkolóba, nem akartam hinni a szememnek. Gergőt láttam meg, amint a házunk előtt állt, karba tett kézzel.
- Sziasztok. - köszönt felénk.
Igazából senki sem köszönt neki vissza, ami érthető is volt.
- Mit tettem?
- Te idióta, a kórházból jövünk miattad. Az Istenért, Gergő, nem tudod mit tettél? - üvöltöttem felé.
- Értem, szóval Regináról van szó. Nem mondtam, hogy csináljon őrültséget, nem kényszerítettem rá.
- De lefeküdtél vele, és kidobtad. Miért nem érted meg?
- Ez nem teljesen így volt.
- Jó, szálljál le rólunk, húzzál el innen! Nem akarunk téged látni. Szia!
Berohantunk a lépcsőházba, fel az emeletre, majd be a lakásunkba. Nagyon dühös voltam, fel tudtam volna pofozni ezt a srácot. Mégis mit képzel magáról?
- Nyugi, Zsófi, nem kell vele foglalkozni. - ölelt meg Regina.
- Tudom, de nem viselem el.
Gyorsan összedobtunk valami ebédet, közben pedig sokat nevettünk. Nagyon örültem.
Miközben ebédeltünk, megcsörrent a telefonom. Az öcsém hívott.
- Zsófi, haza kell jönnöd, anya kórházba került. - sírt a telefonba.
- De mi történt? Roli, mondj valamit, kérlek!
- Kérlek, gyere le, ahogyan tudsz. Behozta a mentő a kórházba, valószínű kisebb szívinfarktust kapott.
- Te jó ég, indulok. Nagyon sietni fogok. Apa ott van,ugye?
- Persze. Gyere!
- Rendben. Szia!
- Szia!
Egyszerűen sírva fakadtam. Anyám nagy bajban van, és muszáj látnom. Muszáj mellette lennem ebben a helyzetben.
- Mi történt? - kérdezett Márk és Regina aggódva.
- Anya.....kórházba került.
- Leviszlek azonnal kocsival. - közölte Márk. - A fenébe, hogy a baj nem jár egyedül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése