Sziasztok! Úgy döntöttem, hogy folytatom ezt a sorozatot :) Viszont kezdek egy 2. fejezetet, remélem, hogy nem fogjátok bánni. Zsófi élete tehát folytatódni fog ;) Nagyon remélem, hogy örültök neki :)
Nagyon szépen köszönöm az eddigi megtekintéseket, és feliratkozásokat :)
Véleményezzetek, olvassatok, és iratkozzatok fel, ha van kedvetek :)
Anyukám túlesett a műtéten, és szerencsére meggyógyult. Ez volt a legfontosabb dolog az életemben. Nem érdekelt más csak anyu egészsége. Bármit odaadtam volna érte, hogy felépüljön, és jól legyen.
Gergővel rendeződött a viszonyunk, már amennyire lehetett. Sok dolog nagyon rosszul esett tőle. Bár mostanában a jó oldalát próbálja mutatni, azért sokszor összeveszünk.
Márkkal pedig elvagyunk. Eljárunk erre-arra, beszélgetünk, filmet nézünk, segít nekem a tanulásban, ilyesmik. A barátnőim már megkedvelték.
Október van. Jönnek az esős, szürke hétköznapok. Ilyenkor olyan "London-feeling" fog el. Azt mondják, hogy arrafelé ilyen az időjárás.
Mai napon is szakadó esőre ébredtem, és egy ismerős hangra a konyhából. Beszélgetést hallottam: Regina, és Gergő hangja volt. Gondoltam hallgatózok egy keveset, és addig összepakolom a füzeteimet, a laptopom, és a táskám többi tartalmát.
- Próbálok neki megfelelni, de néha olyan lehetetlen. Olyan kis dolgokon veszekszünk, mint például ma miért esik az eső, vagy hogy nem akar focit nézni, mert milyen béna dolog. - hallottam Gergő hangját.
- Zsófi nem olyan lány, aki leül veled focit nézni egy tál popcornnal. - nevetett Regina. - Tényleg nem ismered ennyire? Pedig másfél hónapod volt rá.
- Igen, talán ez a baj, hogy nem ismerem eléggé.
- Csak lassan a testtel, ne feledd, hogy nem kell nyomulni. Jut eszembe, nem kelt még fel ez a lány?
Ekkor kinyitottam az ajtómat, és meglepődtek, hogy már felöltöztem, és rendbe szedtem magamat.
- Sziasztok! - mosolyogtam feléjük.
- Hello! Te már felkeltél? - kérdezte Regi.
- Igen. Nem akarok elkésni az előadásról.
- Helyes. Gergővel megyünk.
- Felőlem jó. - mondtam unottan.
A fürdőszobában gyorsan kentem a számra halványan egy kis szájfényt, szemceruzával kihúztam a szememet, és már mentem is Regina és Gergő mögött a lifthez.
Gyorsan odafutottunk a fekete bmw-hez, és beszálltunk. Az eső változatlanul locsogott.
- Remélem beérünk. - húzogatta a száját Regina a hátsó ülésen mögöttem.
- Nyugi, száguldani fogunk. - mosolygott Gergő.
Figyeltem az úton siető diákokat, és a munkába igyekvő felnőtteket. Mindenki esernyőt tartott, és próbált minél hamarabb a buszmegállóhoz érni, ahol jobb esetben beállhatott fedett helyre.
- Szabika üzent. - kiáltott fel Regina.
Azt még nem említettem, hogy a kórházban lévő fiatal gyakornokkal, aki tetszett neki, elkezdtek randizgatni. Most a - Szabika olyan helyes, aranyos, meg minden tuti vele - résznél tartanak.
- Örülök neki, de ne most üzengessen. Mindjárt ott vagyunk a főiskolánál.
- Nem kell irigykedned.
- Regi, hagyjál már ezzel a szöveggel!
Gergő leparkolt, aztán befutottunk a terembe. Már sokan ott voltak. Megpillantottam Petra barátnőmet is, aki vadul integetett nekünk, jelezve, hogy foglalt nekünk helyet.
- Sziasztok csajok! - ölelt meg minket. Gergőt csak egy pillantásra méltatta.
- Szia! - köszöntük neki kórusban, majd leültünk.
Én általában Gergő, és Petra közé kerültem.
- El fogok aludni. - ásított nagyot Gergő.
- Akkor aludj! - rántottam a vállamon.
- Szerintem én lennék számodra az ideális férfi. - nézett rám barna szemeivel.
- Nem hinném.
- De miért? Attól, hogy nem értünk egyet dolgokban...
- Konkrétan majdhogynem semmiben. - néztem a szemeibe. - Neked mit jelent az a kifejezés, hogy barátnőm van?
- Viszem mindenféle, veszek neki ajándékokat, szeretem, ennyi.
- Kár, hogy én másképpen látom.
- Pedig ez kell a lányoknak, Zsófi.
- De nekem nem. - fordultam el tőle.
Gergőnek hiába mondtam, hogy hiába venne nekem ajándékokat, attól még nem nyeri el a szívem. Az agyához soha nem fog eljutni. Valahogyan a hallójáratában megakad az információ.
Egész órán gépeltem, ő pedig írt a füzetébe, és közben engem bámult. Ez volt a mindennapi kihagyhatatlan rutinja: az én bámulásom.
Amikor végre a tanár úgy döntött abbahagyja, mindenki felsóhajtott, és elindult a statisztika gyakorlatra, ami unalmasabbnak számított.
Amikor beültünk a terembe, rezegni kezdett a telefonom. Megnyitottam az üzenetemet.
"Szia! Szeretnék veled találkozni. Írd meg, hol és mikor! Márk. "
Örültem az üzenetének, bár nem annyira, mint kellett volna. Márk sokat féltékenykedett, jogtalanul. Gergővel semmi nem történt köztünk. Még azon a napon sem, amikor beváltottam a neki tett ígéretemet, és 24 órát együtt voltunk, cserébe azért, hogy adott nekem pénzt. Még egy csók sem csattant el. Bár ő szerette volna, de amikor látta, hogy ellenállok, akkor nem erőszakoskodott.
Márkkal volt olyan, hogy napokig nem beszéltünk, mert bevágta a szokásos hisztit. Ilyenkor nekem kellett megvígasztalnom, amikor nem is tehetettem a dologról egyáltalán.
- Ki üzent? - kérdezte Gergő mellettem.
- Márk. - vágtam oda nyersen.
Gergő valamiért magabiztosnak érezte magát, így nem szólt semmit. Maximum belül csendesítette le háborgó lelkét.
- Talállkozol vele? - kérdezte.
A tanárnő betoppanása zavarta meg a beszélgetést. Egyből csend lett a teremben.
- Szép jó napot kívánok! - üdvözölt mindenkit. - Egy kis gyakorló feladat után bele is mélyedhetünk az újabb tananyag gyönyörű rejtelmeibe.
- Nagyon gyönyörű. - mondta mindenki eléggé irónikus hangnemben.
A névsor felolvasása, és pár gyakorló feladat után, a tanárnő engem szúrt ki magának.
- Zsófia, kijönne megoldani az egyik példát?
- Persze.
Kisétáltam a táblához, és sikerült megoldanom a feladatot egy kis segítséggel.
- Nézd már, a Sasvári barátnője milyen ügyes! - hallottam meg az első padban sugdolózó fiúkat.
Erre elkapott az idegbaj. Azt hiszem, lesz Gergőhöz egy-két szavam.
Szerencsére erre a napra, csak ez a 2 óra volt betrevezve az órarendben.
Amikor kiértünk a folyosóra, Gergő elé mentem, és konkrétan nekiszorítottam a falnak a kezeimet a mellkasára téve.
- Mégis mit képzelsz? Miféle agyszüleményedet terjeszted?
- Most mi a baj? Nem szóltam egy szót sem.
- Hallottam, hogy min mosolyogtak a többiek. Mi az, hogy a Sasvári barátnője? Mondd, te normális vagy?
- Csak előre vetítettem egy-két embernek a jövőt. - nevetett az arcomba.
- Rohadtul nem vagy vicces. Tudod mit? Nem is akarlak látni.
- Pedig ma én viszlek haza titeket. - kiáltotta utánam, és fogta meg a kezemet.
- Engem biztosan nem.
Kirántottam a kezemet a szorításából, és kifelé siettem.
Mérges voltam, és csalódott. Bedőltem, hogy megváltozott, erre hazudott. Nem értem, hogy miért vagyok ilyen naív vele kapcsolatban, újra meg újra.
Gyorsan futottam a metrómegállóig, nehogy tiszta víz legyek. Bár ebben a helyzetben még az sem érdekelt volna.
A metrón a szokásos tömeg alakult ki. Beszállni is alig tudtam. Nagyon vártam, hogy elérjük a végállomást, ahol végre leszállhatok. Nem akartam senkivel sem találkozni, így nehezen Márknak is visszaírtam, hogy nem érek rá, és nem akarok senkivel sem beszélni.
Amikor hazaértem, Reginát nem találtam sehol. Helyette más valaki várt. Gergő, teljes életnagyságban.
- Nem érdekel a magyarázkodásod. Nem szeretnék senkivel sem beszélgetni.
- Kérlek, hallgass meg! - követett a szobámba, majd leült az ágyam szélére.
- Kérlek, tűnj el innen jó messze! Naív voltam, elhittem, hogy változol, de mindig hagyod, hogy csalódjak benned. Látod, ez vagy te.
Miközben a táskámból pakoltam ki a dolgaimat, ő folyton engem nézett.
- Nem adom fel, akkor sem. 1 hónap alatt nem tudtál levakarni magadról, most sem fogsz. - mondta határozottan.
Odaálltam az ablakhoz, és néztem a lefelé folyó esőcseppek hadát. Olyan jó lenne közéjük tartozni, és céltalanul csak menni valamerre. Mindegy, hogy merre visz az út, sodródnék az árral. Könnyű lenne, mint egy esőcsepp élete.
- Zsófi? - lépett mellém Gergő. - Min gondolkozol?
- Semmin. - fordultam el. - Tudod, szeretnék egy olyan pasit, aki megbecsül, igazán szeret engem, akivel örömömet és bánatomat meg tudom osztani, aki felvidít, akinek sokat jelentek. Nem kell ajándék, nem kellenek ékszerek, sem semmi, csak érzések. - néztem a szemeibe. - Szólj, ha ezeket meg tudod adni, aztán beszélhetünk!
Gergő úgy állt ott előttem, mint aki karót nyelt. Csak nézett, de láttam rajta, hogy csak testben van itt. Nem mozdult.
- Itt vagy? - kérdeztem tőle, a kezemmel a szemei előtt legyezve.
- Ne haragudj, de most el kell mennem, át kell gondolnom a dolgaimat! Szia!
- Szia!
Leültem az ágyamra, és azon gondolkoztam, hogy vajon jól tettem-e, hogy elmondtam neki az őszinte véleményem. Elijesztettem Gergőt magamtól, ez elég valószínű. Nem is értettem, hogy miért érzem azt, hogy sajnálom ezt a tényt. Hiszen örülnöm kellett volna. Egy megfoghatatlan érzés kerített hatalmába, amit még magamnak sem tudtam elmagyarázni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése